Mutasd az ételed, s megmondom, ki vagy

– mondta Brillat Savarin, s ez soha nem volt olyan igaz, mint a 21. században, amikor az étkezés az identitásunk egyik legfontosabb részévé vált.

A koronavírus 2020-ban talán a gasztronómia területét tépázta meg a leginkább, hiszen a vendéglátóhelyek hónapokig zárva voltak, a külföldi vendégekre számító helyeknek pedig még hosszabb átmenetre kell számítaniuk a helyzet rendeződéséig. A karantén alatt ráadásul nemcsak a szakma, hanem a fogyasztók is több olyan tapasztalatban részesültek, melyek átalakították a korábbi beidegződéseket, igényeket, elvárásokat. Megváltozott tehát a piaci helyzet, a munkaerő helyzet, kicsit minden szereplőnek újra kell gondolnia magát.

A GasztroWerk őszi kurzusa ehhez az újra pozicionáláshoz, újra gondoláshoz kíván élményeket, ismereteket, szemléletet adni.

Ahogyan az a Werk Adakémia kurzusaira általában is jellemző, a gasztronómiai szaktudás, a megalapozott és gondolatébresztő vélemények széles skáláját járjuk be a témában.

Kiknek ajánljuk?

  • Étteremtulajdonosoknak
  • Gasztro-vállalkozást indítóknak
  • Újságíróknak, bloggereknek
  • A gasztronómia iránt érdeklődő tudatosan fogyasztani szándékozóknak.

Őszi programunkban elsődlegesen a vegán életmódot, az egészséges, finom, tiszta növényi ételek előnyös élettani, sőt, gyógyító hatásait mutatjuk be különleges gourmet élményeken keresztül.

Bejárjuk a vega-vegán témában jártas szakértők helyeit, de hogy teljes képet kapjunk, például olyan biodinamikus állattenyésztőhöz is elmegyünk, aki másként küzd a fenntartható fejlődésért. Vagy olyan nagyszerű séfhez, aki a bio józan vonalán haladva, a maga ínyencségeit készíti el nekünk a tanyáján.

Közben bejárjuk Budapest és az ország új és a témához illő, mérvadó helyeit, bepillantunk a színfalak mögé, megismerve a helyek és tulajdonosaik gazdag történét, megkóstolva az ország íze-javát, egyúttal megtanulunk számos konyhai praktikát, az elméleti képzésben pedig – többek között – belekóstolunk a gasztromarketingbe, vagy éppen a gasztrostylingba, a gasztrofotózásba.

Információk a képzésről

  • A 2020 őszi GasztroWerk 10 alkalmas programjának teljes költsége: 198 000 Ft. Részletfizetés lehetséges.
  • A résztvevők maximális létszáma a kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel: 12 fő
    Jelentkezési határidő: 2020. augusztus 20., a korlátozott létszámra való tekintettel javasoljuk a mielőbbi jelentkezést.

JELENTKEZZ A 10 ALKALMAS, 12 FÉRŐHELYES KÉPZÉSRE!

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
Született:*
Cím:*
Értesítési cím:
Telefonszám:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Képzés:*

A hallgató hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezési lapon szereplő személyi adatait a képző rögzítse és felnőttképzési szerződésben és az Adatvédelmi Szabályzatban meghatározott módon és terjedelemben felhasználja. Hozzájárul továbbá, hogy a képző hírlevélben és képzéshez kapcsolódó e-mailben megkeresse. A képző kijelenti, hogy a hallgató adatait – törvényben meghatározott kivételtől eltekintve – harmadik félnek nem adja át.

Jelentkezési határidő