Jelentkezési határidő

Mutasd az ételed,
S MEGMONDOM, KI VAGY
– mondta Brillat Savarin, s ez soha nem volt olyan igaz, mint a 21. században, amikor az étkezés az identitásunk egyik legfontosabb részévé vált.

Tehát hogy mit eszünk, hogy hová járunk enni, hogy mennyi zöldséget és egyéb teljes értékű, növényi eredetű táplálékot fogyasztunk, hogy gyorséttermi ételeket, készen megvásárolt, többszörösen feldolgozott és mesterséges adalékokat (stabilizátorokat, tartósítószereket, színezékeket, ízfokozókat) tartalmazó termékeket fogyasztunk, vagy saját magunk tudatosan szerezzük be az alapanyagokat és készítjük el a táplálékunkat, vagy tudatosan megválasztott helyekre járunk, ahol egészségtudatosan összeállított étel-italkínálattal, érzékenységekre, veganizmusra tekintettel, minőségi alapanyagokból dolgoznak…

A KÉPZÉS TEMATIKÁJA

Trendek a modern gasztronómiában

A GasztroWerk 2020. tavaszi TEST ÉS LÉLEK programja március 31-én (kedden) 17.30-kor indul és május 23-án (szombaton) zárul.

ELNYERHETŐ VÉGZETTSÉG

WERK PASS OKLEVÉL

GasztroWerk specializációval
JELLEMZŐ IDŐPONTOK

Minden héten

keddenként 17.30 és 20.30 között, jellemzően Budapesten
szombat délelőttönként
esetenként szombaton egész nap
Kiknek ajánljuk?

  • Gasztro-vállalkozást indítóknak

  • Bármilyen konyhában, vendéglátóhelyben érdekelteknek

  • Újságíróknak, bloggereknek

  • Étteremben, boltban tudatosan fogyasztani szándékozóknak

  • Az egészségtudatos táplálkozás elkötelezettjeinek, vagy azzal ismerkedni szándékozóknak

Vélemények a GasztroWerkről
Kíváncsi vagy, mit gondolnak volt hallgatóink a GasztroWerk-élményről?

JELENTKEZZ A 15 ALKALMAS, 15 FÉRŐHELYES KÉPZÉSRE!

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
Született:*
Cím:*
Értesítési cím:
Telefonszám:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Képzés:*

A hallgató hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezési lapon szereplő személyi adatait a képző rögzítse és felnőttképzési szerződésben és az Adatvédelmi Szabályzatban meghatározott módon és terjedelemben felhasználja. Hozzájárul továbbá, hogy a képző hírlevélben és képzéshez kapcsolódó e-mailben megkeresse. A képző kijelenti, hogy a hallgató adatait – törvényben meghatározott kivételtől eltekintve – harmadik félnek nem adja át.

Jelentkezési határidő

WERK AZ INSTAGRAMON